2009. november 9., hétfő

Legelső emlékeim...

Nagyon szerettem drága keresztanyámat.[1] Anélkül, hogy ez meglátszott volna rajtam, igen figyeltem mindenre, ami körülöttem történt és elhangzott s azt hiszem, ugyanúgy ítéltem meg a dolgokat, mint most. Figyelmesen hallgattam, amint Mária Céline-t tanította, hogy ugyanazt tehessem, amit ő. A Vizitációból való hazatérése után, azért hogy kiváltságos módon bent lehessek a szobájában a Céline-nek adott leckéken, nagyon jó voltam s mindent akarata szerint tettem; ezért azután elhalmozott ajándékokkal, melyek csekélyke értékük dacára is sok örömet szereztek nekem.
Mind a két nagylány nővéremre igen büszke voltam, de gyermek ideálom Pauline volt. Mikor beszélni kezdtem és Mama azt kérdezte: - „Mire gondolsz?” a felelet mindig ugyanaz volt: - „Pauline-ra!” Más alkalommal pici ujjamat az ablaküvegen húzogattam és azt mondtam: - „Azt írom: Pauline!...” Gyakran hallottam, amint mondták, hogy Pauline biztosan szerzetes lesz; így tehát, anélkül, hogy túlságosan tudtam volna, hogy miben áll ez, azt gondoltam: „Én is szerzetes leszek.” Ez legelső emlékeim közül való és azóta soha nem változtattam szándékomon! ... Drága Anyám, Önt választotta ki Jézus, hogy eljegyezzen engem Vele, nem volt akkor mellettem, mégis kötelék jött már létre a lelkünk között... ideálom volt, hasonlítani szerettem volna Önhöz, példája vonzott két éves korom óta a szüzek Jegyeséhez... Ó, mennyi édes gondolatot szeretnék bizalmasan elmondani Önnek! - De folytatnom kell az apró kis virág történetét, teljes és áttekintett történetét, mert ha részleteiben beszélnék „Pauline”-hoz fűződő kapcsolataimról, el kellene hagynom minden egyebet! ...
Az én drága kis Léonie-m is nagyon a szívemhez nőtt. Nagyon szeretett engem, esténként ő vigyázott rám, mikor sétálni ment az egész család ... Mintha még most is hallanám azokat a kedves kis nótákat, melyeket énekelt, hogy elaltasson, - mindenben arra törekedett, hogy örömet szerezzen nekem, éppen ezért igen bántott, ha fájdalmat okoztam neki.
Nagyon jól emlékszem első áldozására,[2] különösen arra, mikor karjára vett, hogy magával vigyen a plébániára; annyira tetszett nekem, hogy egy nagylány-testvérem visz engem, aki tetőtől-talpig fehérben van, akárcsak én!... Este korán lefektettek, mert túl kicsi voltam ahhoz, hogy ott maradjak a nagy vacsorán, de még most is látom Papát, ahogy az utolsó fogásnál jön és darabkákat hoz kis királynőjének az emeletes tortából...
Másnap, vagy pár nap múlva, mamával Léonie kis társához mentünk; azt hiszem, ezen a napon vitt bennünket jóságos kis Anyánk egy fal mögé, hogy bort adjon innunk az ebéd után (melyet a szegény Dagorauné tálalt nekünk)[3], mert nem akarta megbántani a jó asszonyt, de azt sem akarta, hogy valamiben is hiányt szenvedjünk... Ó! milyen finom az anyai szív, mennyire kifejezi gyengédségét abban az ezer előrelátó gondoskodásban, amely senkinek sem jutna eszébe!

__________________________________

[1] Teréz keresztanyja legidősebb nővére, Mária volt.

[2] 1875. máj. 25. Teréz ekkor két és fél éves volt.

[3] Dagorauné volt „Léonie kis társának” az édesanyja. Alenconi szokás szerint Martin és Martinné viselték ennek a szegénysorsú kislánynak első szentáldozásával kapcsolatos költségeit.

Nincsenek megjegyzések: