Oldalak

2011. augusztus 23., kedd

Gyermek Jézus kis labdája

      Az én drága Papámnak sok fáradságába került, amíg a kihallgatásról eljövet megtalált engem, minden tőle telhetőt megtett, hogy megvigasztaljon engem, de hiába... A szívem mélyén nagy békét éreztem, mert tökéletesen mindent megtettem, ami csak módomban volt, hogy megfeleljek annak, amit a Jó Isten tőlem kívánt, de ez a béke a mélyben volt s a lelkemet keserűség töltötte el, mert Jézus hallgatott... Úgy látszott, hogy messze van tőlem, semmi jelét nem éreztem a jelenlétének... Ezen a napon még a Nap sem mert kisütni és Itália szép kék ege, sötét felhőktől terhesen, szakadatlanul együtt sírt velem... Ó, mindennek vége volt, az utazásomnak nem volt már varázsa, hiszen a célja hiányzott. Ezzel szemben a Szentatya utolsó szavai mintha vigasztalók lennének: s valóban, nem voltak valósággal prófétaiak? Minden akadály ellenére, az, amit a Jó Isten akart, beteljesedett. Nem engedte meg a teremtményeknek, hogy azt tegyenek, amit akarnak, hanem az Ő és csakis az Ő akaratát... Egy idő óta felajánlottam magam a Gyermek Jézus kis játékszerének, azt mondtam Neki, hogy ne úgy bánjék velem, mint valami drága játékkal, melynek a nézésével is beérik a gyerekek, hozzányúlni pedig nem mernek, hanem úgy, mint egy teljesen értéktelen kis labdával, melyet ledobhat a földre, a lábával rúghat, felhasíthat, otthagyhat egy sarokban vagy a szívére szoríthat, ha ebben örömét találja; egyszóval, szórakoztatni akartam a kicsi Jézust, kiszolgáltatni magam gyermeki szeszélyeinek... Meghallgatta imádságomat.
      Rómában Jézus felhasította kicsi játékszerét, látni akarta, hogy mi van benne, s mikor meglátta, a felfedezésével elégedetten leejtette kis labdáját és elaludt... Mit tesz Ő, amíg édesen alszik és mivé lesz az elhagyott kicsi labda?... Jézus azt álmodta, hogy még mindig játékával szórakozik, hol elereszti, hol felveszi és azután, mikor egyszer már jó messzire gurította, a szívére szorítja s nem engedi el többé az ő kis keze ügyéből...
      Bizonyára megérti, drága Anyám, hogy mennyire szomorú volt a kis labda, mikor a földön találta magát... Mindezek mellett tovább reméltem, minden remény ellenére[1]. Pár nappal a Szentatya audenciája után Papa meglátogatta a jó Simeon testvért[2] s ott találta nála Révérony főtisztelendő urat, aki igen kedves volt. Papa tréfásan zsörtölődött vele, hogy nem segített nekem nehéz vállalkozásomban, majd elmesélte Királynője történetét Simeon testvérnek. A tiszteletreméltó aggastyán nagy érdeklődéssel hallgatta szavait, még jegyzeteket is készített és megindultan mondta: „Ilyesmit nem lehet látni Olaszországban!” Úgy hiszem, ez a találkozás igen jó hatást gyakorolt Révérony főtisztelendő úrra, a későbbiek folyamán állandóan bizonygatta, hogy végre meg van győződve a hivatásom felől.

______________________________
[1]      Róm 4,18
[2]      Keresztény iskolatestvér, a Szent József kollégium igazgatója volt, aki igen nagy megbecsülésnek örvendett a római körökben.

Nincsenek megjegyzések: