2010. szeptember 29., szerda

Jézus Házassági szerződése Céline-nel

      Lisieux-i Szent Teréz levele: 1896. február 24. Geneviéve nővér fogadalma előestéjén a Szent Arc képével lepecsételt borítékot talált a cellájában. A borítékban Céline címerével és jelmondatával („Aki veszít, nyer.”) díszített pergamen volt, e szöveg kíséretében, az eredeti látható a képen:

Jézus Házassági szerződése Céline-nel

      ÉN, JÉZUS, az ÖRÖK IGE (Jn 1,1), ISTEN és SZŰZ MÁRIA EGYETLEN FIA a mai napon házasságra lépek CÉLINE-nel, a száműzött, szegény, rangjavesztett hercegnővel. A SZERETET, a SZENVEDÉS és a MEGVETTETÉS LOVAGJA néven neki adom magam.
      Egyelőre nem áll szándékomban visszaadni Kedvesemnek Hazáját, rangját és gazdagságát. Azt akarom, hogy osztozzon abban a sorsban, amelyet magamnak választottam a földön... Idelent elrejtem Arcomat (Iz 53,3), de ő rám ismer, ha a többiek megvetnek is; cserébe az üdvösség és kegyelem sisakját (Ef 6,l7) [1] helyezem ma a fejére, hogy az ő arca is rejtve maradjon, akár az enyém... Azt akarom, hogy elrejtse ajándékaimat, engedje úgy adnom és elvennem őket, ahogyan kedvem tartja, ne ragaszkodjék egyikhez sem, sőt feledkezzék meg mindarról, ami naggyá teheti a saját vagy a teremtmények szemében.
      Kedvesem neve ezentúl: GENEVIEVE DE SAINTE THÉRESE (a legdicsőségesebb címe, MARIE DE LA SAINTE FACE rejtve marad a földön, hogy annál fényesebben ragyogjon a mennyben). [2]Pásztorlány lesz Jegyese, az egyetlen Bárány mellett. Frigyünkből megszámlálhatatlan lélek születik, mint az égbolt csillagai, a szeráfi Terézia családja pedig örvend, mert új dicsőség adatik neki.
      Genevieve türelemmel viseli majd Lovagja távollétét, s engedi egyedül harcolni, hogy a győzelem dicsősége is egyedül az övé legyen; ő maga csupán a Szeretet pallosát forgatja. Hangja elbűvölő lágy dallamként hatol el hozzám a haditáborba (Én 7,1). Legkisebb Szeretet sóhaja is egészen új lelkesedést szít válogatott csapataim körében.
      Én, a Mezők Virága, a Völgyek Lilioma (Én 2,1), a Választottak Búzájával akarom táplálni Kedvesem, és a Borral, amely virágba borítja a szüzeket... (Zak 9,17) Annak az Alázatos és Dicsőséges Szűznek a kezéből kapja ezt a táplálékot, aki mindkettőnk Édesanyja...
      Kedvesemben akarok élni, és ennek zálogaként Nevemet adom neki, [3] ez a királyi pecsét jelzi korlátlan hatalmát Szívem fölött.
      HOLNAP, AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG NAPJÁN felemelem Sisakom... Kedvesem megpillantja Imádandó Arcom tündöklését... Meghallja az ÚJ NEVET (Jel 2,17), amelyet számára tartogattam... A BOLDOG SZENTHÁROMSÁG lesz Bőséges Jutalma! (Ter 15,1) Miután egyazon rejtett Életben osztoztunk, egyazon DICSÖSÉGNEK, egyazon TRÓNNAK (Jel 3,21), egyazon PÁLMÁNAK és egyazon KOSZORÚNAK örvendünk majd Országunkban... s örökre egyesült Szíveink egyazon ÖRÖK SZERETETTEL szeretik egymást!!!...
      Adatott a Kármel hegyén, kézjegyünkkel és pecsétünkkel ellátva, Agóniám ünnepén,[4] február huszonnegyedik napján, a kegyelem ezernyolcszázkilencvenhatodik évében.

Th. de l'Enfant Jésus, az Isteni Lovag kiadója


[1] A kármelita Regula fordítását idézi.
[2] Geneviéve nővér 1916-ban ismét felveszi a Szent Arc misztériumot.
[3] Az IHS monogramra utal.
[4] 1896. február 24-én, hétfőn Urunk Agóniáját ünnepelték, Szent Mátyás ünnepét pedig 25-re helyezték át a szökőév miatt.
Még jobban ki lehet nagyítani itt:

2010. szeptember 17., péntek

Túlérzékeny voltam

Ha az Ég kegyelmekkel halmozott el, az nem azért volt, mintha megérdemeltem volna, még nagyon tökéletlen voltam; nagyon vágytam az erények gyakorlása után, ez igaz, de furcsa módon fogtam hozzá. Íme egy példa: Miután a legkisebb voltam, nem voltam hozzászokva, hogy kiszolgáljam magam. Céline tette rendbe a szobát, ahol együtt aludtunk s én semmiféle háztartási munkát nem végeztem; Mária Kármelbe lépése után megtörtént néha, hogy örömet akartam szerezni a Jó Istennek, megpróbáltam, hogy beágyazzak vagy pedig, hogy Céline távollétében behordjam este a cserepes virágokat; mint mondtam, egyedül a Jó Istenért tettem ezeket, így nem kellett volna elvárnom a teremtmények köszönetét. ... Sajnos, egészen másként volt, ha Céline, szerencsétlenségére, nem fogadta boldog meglepetéssel apró szolgálataimat, elégedetlen voltam s ezt könnyeim bizonyították... Valóban kibírhatatlan voltam túlérzékenységem miatt; így, ha megesett, hogy akaratlanul is valami fájdalmat okoztam olyasvalakinek, akit szerettem, a helyett, hogy sírás nélkül felülemelkedtem volna rajta, úgy sírtam, mint valami bűnbánó Magdolna, ez pedig csak tetézte a hibámat, ahelyett, hogy csökkentette volna s mikor már kezdtem volna megvigasztalódni az eredeti dolog felől, azon sírtam, hogy miért is sírtam ... Minden meggondolás hiábavaló volt és sehogyan sem tudtam levetkőzni ezt a csúf hibát.