2009. november 14., szombat

Először vonaton a Mamával


  • Most már csak az van hátra, hogy gyermekkorom kis pajtásáról, drága Céline-emről beszéljek, de úgy rajzanak az emlékeim, hogy nem is tudom, melyiket válasszam. Néhány részletet kivonatolok azokból a levelekből, melyeket mama a Vizitációba írt Önnek, de nem másolok le mindent, túlságosan hosszú lenne...

1873. júl. 10-én (születésem évében) ezt mondta: „A dajka[1] csütörtökön elhozta a kis Terézt. Mindig csak nevet, különösen a kis Céline tetszik neki, hangosan kacagott vele; azt mondaná az ember, hogy játszani akar már, - meg is lesz az hamar, oly mereven tartja magát kis lábain, mint egy kis cölöp. Azt hiszem, korán fog járni, jó természete lesz, nagyon értelmesnek látszik és az embernek az a benyomása, hogy született valamire...”

De főleg a dajkaságból való hazatérésem után tanúsítottam szeretetet drága kis Céline-em iránt. Nagyon jól megértettük egymást, csakhogy én sokkal élénkebb voltam s jóval kevésbé gyermekded, mint ő; három és fél évvel fiatalabb voltam nála és úgy éreztem, mintha egyidősek lennénk.

Most következik Mama levelének egy részlete, amely meg fogja mutatni, hogy Céline milyen szelíd volt s én milyen haszontalan. - „Az én kis Céline-em egész lényével hajlik a jóra, ez létének legbensőbb érzése, tiszta a lelke és borzad a rossztól. Ami a kis szemfülest illeti, az ember nem tudhatja, mire fogja vinni, amilyen pici, olyan szeleburdi! Értelmesebb mint Céline, de távolról sem oly szelíd, makacssága szinte megtörhetetlen, ha egyszer „nem”-et mond, abból nem enged, akár az egész napra pincébe zárhatná az ember, inkább ott feküdne le, mintsem hogy „igen”-t mondjon”...

„Emellett arany szíve van, nagyon gyöngéd és nagyon őszinte; érdekes, amint fut utánam, hogy bevallja: - Mama, egyszer meglöktem Célinet, egyszer megütöttem, de többet nem csinálom. - (Ez így van mindennel, amit tesz.) Csütörtökön este az állomás oldalán sétáltunk, mindenáron be akart menni a váróterembe, hogy elmenjen Pauline-ért, előre futott, olyan örömmel, hogy jó volt reánézni, de mikor látta, hogy vissza kell fordulni, s nem ülünk vonatra, nincs Pauline, az egész úton sírt.”

A levélnek ez az utolsó része azt a boldogságot idézi, melyet akkor éreztem, mikor hazajött a Vizitációból; ön, anyám, engem vett karjára és Mária Célinet; nem győztem önt simoggatni és hátrahajoltam, hogy megbámuljam nagy hajfonatát...- ezután egy táblácska csokoládét adott, amit három hónapon át nekem tartogatott. Képzelheti, micsoda ereklye volt ez számomra! Mansba tett utazásomra is emlékszem, ekkor ültem először vonaton. Micsoda öröm volt kettesben utazni Mamával!... De nem tudom már, hogy miért, sírni kezdtem és szegény kis Mamám Mansban[2] nagynénémnek csak egy hitvány kis csúfságot tudott bemutatni, aki útközben vörösre sírta magát... A társalgóban tett látogatásból semmi más emlékem nem maradt, csak az az egyetlen pillanat, mikor nagynéném odaadott egy kis fehér egeret és egy kartonpapír-kosárkát, tele bonbonnal, a tetejében éppen az én ujjamra való két szép cukorgyűrű díszelgett, rögtön ezt kiáltottam: — „Micsoda boldogság! Lesz gyűrű Céline-nek.” De ó, fájdalom! megfogom kosaram fülét, a másik kezemet Mamának adom s elindulunk; néhány lépés múlva megnézem kosaramat s látom, hogy csaknem minden cukrom elszóródott az utcán, mint Hüvelyk Matyi kavicsai...Közelebbről is megnézem s látom, hogy az értékes gyűrűk egyikét is utolérte a bonbonok végzetes sorsa... Nem volt mit adnom Céline-nek! ...Erre már kitör a fájdalmam, s kérem, hogy menjünk visszafelé, mama szemmelláthatóan ügyet sem vet rám. Ez már több volt a soknál, a könnyeket bőgés követte. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem osztozott keserveimben s ez nagyban növelte fájdalmamat...

___________________________

[1] Teréz kéthónapos korában megbetegedett, ezért egy Alencon környéki faluba adták ki dajkaságba.

[2] Mária-Dosithea nővér Martinné nővére volt. 29 éves korában lépett a mansi Vizitációba 1858 -ban; 1877. febr. 24-én halt meg. A két testvér bensőségesen szerette egymást.

1 megjegyzés:

Mirjam írta...

Csodálatos mennyire korai emlékei vannak Szent Teréznek. És mennyire pontosak.