2012. március 23., péntek

Fogadalomtétel

      Végre elérkezett menyegzőm szép napja;[1] felhőtlen volt, de előestéjén olyan vihar tombolt a lelkemben, amilyent soha nem éltem még meg... Idáig semmi kétség nem merült fel bennem hivatásomat illetően, kellett, hogy megismerjem ezt a megpróbáltatást is. Este, keresztutamat végezve a matitunum után, a hivatásom olybá tűnt előttem, mint valami álom... mint egy lázálom ... A Kármel életét nagyon szépnek találtam, de a gonosz lélek azt a bizonyosságot sugallta, hogy nem nekem való, hogy be fogom csapni elöljáróimat, ha olyan úton akarok haladni, amelyre nem vagyok hivatva... A sötétség, amely körülfogott oly nagy volt, hogy csak egyetlen dolgot láttam és értettem: Nincs hivatásom!... Ó, hogy fessem le lelkem halálos szorongását? . .. Úgy éreztem (abszurd dolog, s mutatja, hogy ez a kísértés a gonosz lélektől eredt), hogy ha elmondanám a félelmemet a Mesternőnek, megakadályozná, hogy letegyem a Szent Fogadalmat; azonban inkább akartam a Jó Isten akaratából a világba visszatérni, mint a magaméból a Kármelben maradni; így azután kihívattam Mesternőmet és teljes zűrzavarban elmondtam neki lelkiállapotomat... Szerencsére ő tisztábban látott, mint én, és tökéletesen megnyugtatott: egyébként ez az alázatos tettem menekülésre késztette a gonosz lelket, aki talán azt hitte, hogy nem merem majd bevallani kísértésemet. Alighogy befejeztem mondanivalómat, kétségeim szétfoszlottak, de hogy teljesebbé tegyem megalázkodásomat, Anyánknak is el akartam mondani különös kísértésemet, ő azonban csak nevetett rajtam.
      Szeptember 8-ának reggelén elárasztott a béke s ebben a ,,minden érzést felülmúló”[2] békében tettem le Szent Fogadalmamat... Nem mennydörgés és villámlás, vagyis különleges kegyelmek közepette egyesültem Jézussal, hanem valami finom szélfúvásban, mely hasonló volt ahhoz, amit Szent Illés atyánk hallott a hegyen... Mennyi kegyelmet kértem ezen a napon!... Valóban KIRÁLYNÉNAK éreztem magam, éppen azért éltem kiváltságommal, hogy foglyokat szabadítsak ki, hogy elnyerjem a Király kegyét hálátlan teremtések számára, egyszóval minden lelket ki akartam szabadítani a tisztítótűzből s meg akartam téríteni a bűnösöket... Sokat imádkoztam Anyámért, drága Nővéreimért... az egész családért, de főleg az én annyira megpróbált, annyira szent kis Apámért.. . Felajánlottam magam Jézusnak, hogy tökéletesen vigye végbe bennem akaratát s hogy ez elé a teremtmények soha ne gördíthessenek akadályt...[3]
      Ez a szép nap úgy távozott el, mint a legszomorúbbak; tudniillik a ragyogó napoknak „másnapjuk” van, én azonban szomorúság nélkül tettem le koszorúmat a Szent Szűz lábaihoz, éreztem, hogy az idő nem fogja elmosni boldogságomat... Milyen szépséges ünnep Mária születésnapján válni Jézus jegyesévé! Az egynapos kis Szent Szűz mutatta be a kis Jézusnak kis virágát... ezen a napon minden kicsi volt, kivéve a kegyelmeket és a békét, amelyet kaptam, azt a szelíd örömet, amelyet este éreztem, mikor a mennybolton pislákoló csillagokat néztem, s arra gondoltam, hogy a szépséges Ég hamarosan megnyílik majd elragadtatott szemeim előtt, s egyesülhetek Jegyesemmel az örök boldogságban...

_____________________
[1]     1890. szeptember 8.

[2]     Fil 4,7


[3] Szerzetesi fogadalomtételem napján leírtam egy paírra, és a szívem felett hordtam kéréseimet...

1890. szeptember 8.

      Ó, Jézus, én isteni jegyesem! ne veszítsem el soha Keresztségem második ruháját! Végy magadhoz, mielőtt a legcsekélyebb szándékos bűnt is elkövethetném. Soha ne keressek mást, mint egyedül téged, soha ne találjak másra, mint egyedül tereád, a teremtmények legyenek a számomra egyenlők a semmivel, és én is legyek a számukra egyenlő a semmivel, de te Jézus, a mindenem legyél!... Soha ne háborgathassák földi dolgok a lelkemet, ne háborgassa semmi a békémet, Jézus, csak békét kérek tőled, meg szeretetet is, végtelen szeretetet, melynek a netovábbja te vagy, szeretetet, amely már nem én vagyok, hanem te vagy, én Jézusom. Jézus, haljak mártírhalált érted, a szív vagy a test mártírhalálával, vagy még inkább mind a kettőével... Add, hogy fogadalmamat a maga tökéletességében válthassam be, tedd megértenem, hogy a te jegyesednek milyennek kell lennie. Tedd, hogy soha ne legyek teher a közösség számára, hanem inkább, hogy ne törődjön velem senki, hogy megfeledkezzenek rólam s lábukkal tapossanak, mint a te kis homokszemedet, Jézus. Menjen végbe bennem teljesen a te akaratod, érkezzem meg arra a helyre, amelyet énelőttem készítettél nekem...
      Jézus, tedd, hogy sok lelket megmentsek, hogy a mai napon egyetlen kárhozott ne legyen, hogy minden lélek megszabaduljon a tisztítótűztől... Jézus, bocsáss meg, ha olyan dolgokat mondok, amilyeneket nem illik mondani, én csak örömödre és vigasztalásodra akarok lenni.

2012. március 16., péntek

Készen állt menyegzői ruhám

      A Szent Szűz mégis segített lelkem ruhája készítésében; mihelyt készen lett, az akadályok maguktól elhárultak. A Püspök Úr megküldte kérelmemre az engedélyt, a közösség szívesen befogadott s fogadalomtételemet kitűzték szeptember 8-ára...
      Mindannak, amit itt kevés szóval leírtam, még sok részletező lapra lenne szüksége, de ezeket a lapokat soha nem fogják olvasni a földön; ezekről a dolgokról, drága Anyám, nemsokára a mi atyai házunkban fogok beszélni önnel, abban a szépséges Mennyországban, amely felé szívünk sóhajai szállnak!...
      Készen állt menyegzői ruhám; fel volt ékesítve a Jegyesemtől kapott régi drágakövekkel, de ez az ő bőkezűségét még nem elégítette ki... Egy új, csupa tűz gyémántot akart adni nekem. Papa megpróbáltatása a maga fájdalmas körülményeivel voltak a régi ékszerek s az új egy látszólag igen kis megpróbáltatás, melyet azonban nagyon megszenvedtem. – Egy idő óta a mi szegény kis Apánkat, miután valamivel jobban lett, ki-kikocsiztatták, sőt szó esett arról is, hogy vasútra ültetik és meglátogathat bennünket. Céline természetesen rögtön arra gondolt, hogy azt a napot kellene választanunk, amelyen a fátylat felveszem. „Hogy ne fárasszuk ki, mondta, nem viszem el az egész szertartásra, csak a végére, érte megyek s nagyon óvatosan egészen a rácsig vezetem, hogy Teréz meg kaphassa áldását.” Ó, itt azután ráismerek az én drága Céline-m szívére... való igaz, hogy ,,a szeretet sohasem mentegeti magát lehetetlenséggel, mert úgy gondolja, hogy számára minden lehetséges és megengedett ”[1]... Az emberi okoskodás ezzel szemben minden lépésnél megremeg s - mondhatnók - nem meri megvetni a lábát. A jó Isten ezt az emberi okosságot mint engedelmes szerszámot használta most arra, hogy megpróbáljon engem s így menyegzőm napján valóban árva voltam, nem volt már Apám a földön, de bizalommal nézhettem az Égre és valóban elmondhattam: ,,Miatyánk, ki vagy a Mennyekben.”
      Mielőtt erről a megpróbáltatásról beszéltem, szólanom kellett volna, drága Anyám, arról a lelkigyakorlatról, amely fogadalomtételemet megelőzte[2]; távolról sem hozott vigasztalást számomra, a legteljesebb szárazság lett osztályrészem, egészen az elhagyatottságig. Jézus, mint mindig, aludt kis sajkámban, ó, jól látom én, hogy a lelkek ritkán hagyják, hogy Ő nyugodtan aludjon bennük. Jézus úgy belefáradt már a sok figyelmességbe és előzékenységbe, hogy készséggel kihasználja azt a nyugalmat, melyet felajánlok Neki. Kétségtelen, hogy nem fog felébredni az ón nagy, örökkévaló lelkigyakorlatom előtt, de ahelyett, hogy fájna ez nekem, végtelen örömömre szolgál...
      Valóban távol állok attól, hogy szent legyek; ha semmi más, ez azután bizonyítja: ahelyett, hogy örülnék lelki szárazságomnak, buzgóságom és hűségem csekély voltát kellene okolnom érte, s mélyen el kellene szomorodnom, amiért (7 éve) elalszom elmélkedéseim és hálaadásaim alatt; hát én nem szomorodom el... én úgy gondolom, hogy a kisgyermekek éppen oly kedvesek szüleik előtt, mikor alusznak, mint amikor ébren vannak, s úgy gondolom, hogy az orvosok, mikor operálnak, elaltatják betegeiket. Úgy gondolom végül, hogy „az Úr látja törékenységünket, s hogy emlékszik arra, hogy csak porból vagyunk”.[3]
      Fogadalmi lelkigyakorlatom eszerint épp úgy, mint az utána következő is, a nagy szárazság lelkigyakorlata volt; a Jó Isten azonban tisztán megmutatta, anélkül, hogy észrevettem volna: hogy lehetnék kedves előtte, s hogy gyakorolhatnám a legfelségesebb erényeket.
      Jó egypárszor észrevettem már, hogy Jézus nem akar tartalékokat adni számomra, minden pillanatban egészen új táplálékkal táplál engem, ott találom magamban, anélkül, hogy tudnám: hogyan van ott... egészen egyszerűen azt hiszem, hogy maga az én szegény kis szívemben rejtőző Jézus kegyes annyira, hogy cselekszik bennem s adja mindannak a gondolatát, amit a jelen pillanatban kíván tőlem.
      Néhány nappal fogadalomtételem előtt, boldogságomra, megkaptam az Első Pőpap áldását; Papa és a magam részére kértem ezt a jó Simeon testvértől s nagy örömömre szolgált, hogy viszonozhattam drága kis Apámnak azt a kegyelmet, melyet ő szerzett meg számomra, mikor Rómába vitt.

_____________________________
[1] Krisztus Követése III k. V. Fej. 4.
[2] A lelkigyakorlat kezdete 1890. aug. 29.-e volt.
[3] Zsolt 103,14