Oldalak

2013. december 5., csütörtök

Egy Szent utolsó könnye

      És most, drága Anyám, mit mondjak még? Ó, azt hittem, befejeztem s még semmit sem mondtam arról, hogy milyen boldogság volt a mi Szent Genovéva Anyánkat ismernem … Felbecsülhetetlen kegyelem ez; nos, a Jó Isten, aki már annyi kegyelmet adott, azt is akarta, hogy egy olyan Szenttel éljek együtt, aki nem utánozhatatlan, akit rejtett és mindennapi erények szentelnek meg … Nem egyszer kaptam tőle nagy vigasztalásokat, az egyik vasárnapon különösen. – Bementem hozzá, mint rendesen, hogy meglátogassam egy kicsit és két Nővért találtam Genovéva Anya mellett; mosolyogva néztem rá s kifelé indultam, mert hárman nem lehetnek egy beteg mellett, de ő, átszellemült arccal nézve rám, ezt mondta: „Várjon, kislányom, csak egy pár szót fogok mondani. Ahányszor csak jön, mindig lelki virágcsokrot kér tőlem, ma tehát ezt adom: békével és Örömmel szolgálja az Istent, emlékezzen rá, gyermekem, hogy a mi Istenünk a béke Istene[1]. Egyszerűen megköszöntem és a könnyekig meghatva jöttem el tőle, meg voltam győződve arról, hogy a Jó Isten kinyilatkoztatta neki lelkiállapotomat; ezen a napon a végsőkig próbára voltam téve, csaknem a búskomorságig, egy olyan éjszakában, hogy már azt sem tudtam: szeret e még a Jó Isten, s ezért, kitalálhatja, drága Anyám, hogy milyen örömet és vigasztalást éreztem én ekkor! … 
      A rákövetkező Vasárnapon meg akartam tudni, hogy milyen kinyilatkoztatásban részesült Genovéva Anya; biztosított arról, hogy semmilyenben sem, s akkor még jobban megnőtt a csodálatom, látva, hogy mennyire él benne Jézus, mennyire cselekszik és beszél általa. Ó, énelőttem ez az életszentség a legigazibb, a legszentebb, ez után vágyom, mert ebben azután nincs öncsalás … 
      Fogadalomtételem napján is nagyon vigasztaló volt Genovéva Anya szájából hallanom, hogy mielőtt szent fogadalmát letette volna, ugyanazon a megpróbáltatáson ment át, mint én … Ugye emlékszik rá, drága Anyám, hogy gyötrelmeink idején micsoda vigasztalást találtunk nála? Egyszóval: balzsamos az az emlék, amelyet Genovéva Anya a szívemben hagyott. Azon a napon, mikor az Égbe ment,[2] különösen meg voltam hatva, első eset volt, hogy végignéztem valakinek a halálát s valóban magával ragadott ez a látvány … Pontosan a szent haldokló ágya lábánál voltam, a legkisebb mozdulatát is tökéletesen láttam. Azt hittem, az alatt a két óra alatt, amelyet ott töltöttem, hogy a lelkem bizonyára telve lesz forró áhítattal s ellenkezőleg, egyfajta érzéketlenség vett rajtam erőt, de abban a pillanatban, mikor a mi Szent Genovéva Anyánk lelke megszületett az Ég számára, megváltozott a lelkiállapotom, egy szempillantás alatt úgy éreztem, hogy kimondhatatlan öröm és odaadás hatalmasodik el rajtam, mintha Genovéva Anya nekem adta volna annak a boldogságnak egy részét, amelyet élvezett, mert mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy egyenesen az Égbe ment … Életében egyszer ezt mondtam neki: „Ó, Anyám! ön nem fog tisztítótűzbe kerülni! …” – „Remélem”, felelte szelíden … Ó, egészen bizonyosan nem engedte a Jó Isten, hogy egy ennyire alázattal teli reménység meghiúsuljon, bizonysága ennek az a sok kegyelem, amit általa kaptunk … Mindegyik nővér azon igyekezett, hogy valamilyen ereklyéje legyen tőle, ön tudja, drága Anyám, hogy – boldogságomra – mi jutott nekem … Genovéva Anya haldoklása alatt észrevettem, hogy egy könnycsepp csillog a szempilláján, mint valami gyémánt; ez a könny, elsírt könnyeinek legeslegutolsó cseppje nem hullt el, ott láttam fényleni még a kórusban is, senki sem gondolt rá, hogy fölfogja. S akkor vettem egy kis finom vászondarabot; este, mikor nem vették észre, titokban odamerészkedtem s ereklyéül elvittem egy Szent utolsó könnyét … Azóta is mindig magamnál hordom abban a kis táskában, amelyben fogadalmamat őrzöm. 
______________________________
[1] Vö. 1Kor 14,33.
[2] 1895. december 5.-én.

2013. április 7., vasárnap

Meghívólevél a menyegzőre

      24-én volt fátyolfelvételem szertartása, melyet egészen elfátyoloztak a könnyek … Papa nem volt itt, hogy megáldja Királynőjét. Az Atya Kanadában volt … A Püspök úr, akinek itt kellett volna lennie s Nagybátyámhoz is hivatalos volt ebédre, megbetegedett és szintén nem jött el, így csupa szomorúság és keserűség volt minden … Emellett béke, mindig csupa béke volt a kehely mélyén … Ezen a napon Jézus megengedte, hogy ne tudjam visszafojtani könnyeimet és könnyeim nem találtak megértésre … valóban elviseltem sírás nélkül jóval nagyobb megpróbáltatásokat is, de akkor nagy kegyelem segített; ezzel szemben 24-én Jézus saját erőimre hagyott s én megmutattam, hogy azok milyen kicsinyek.
      Nyolc nappal fátyolfelvételem után volt Jeanne esküvője[1] . El nem tudom mondani, drága Anyám, hogy az ő példája mennyire megtanított azokra a gyöngédségekre, melyekkel egy jegyesnek el kell halmoznia Jegyesét; mohón hallgattam mindent, amiből csak okulhattam, mert én sem akartam kevesebbet tenni édes Jézusomért, mint amennyit Jeanne tett Francisért, aki kétségkívül tökéletes teremtmény, de végre is teremtmény! 
      Egyenesen azzal szórakoztam, hogy meghívót szerkesztettem az övének a mintájára, íme, így fogalmaztam meg:
Meghívólevél a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővér menyegzőjére 
  • A Mindenható Isten, az Ég s a föld Teremtője, a Világ Korlátlan Ura és a Boldogságos Szűz Mária, az égi Udvar Királynője, tudatják, hogy Felséges Fiuk, Jézus, a Királyok Királya és az uralkodók Ura Frigyre lépett Teréz Martin kisasszonnyal, aki, miután nemesi címe Jézus Gyermeksége és Szent Arca, ezzel úrnője és Hercegnője lett az Isteni Jegyesétől nászajándékba kapott két birodalomnak: Jézus Gyermekségének és Szenvedésének. 
  • Louis Martin úr, a Szenvedés és a Megaláztatás Uradalmainak a Birtokosa és Martinné úrasszony, az Égi Udvar Hercegnője és Nagyasszonya tudatják, hogy Leányuk, Teréz, Frigyre Lépett Jézussal, Isten Igéjével, az Imádandó Szentháromság második Személyével, aki a Szentlélek közreműködése által Emberré, s Máriának, az Egek Királynőjének Fiává lett. 
  • Nem tudván önöket meghívni az esküvői szertartásra, mely a Kármel hegyén, 1890. szeptember 8-án folyt le (csak az égi udvar volt hivatalos) kérjük, jelenjenek meg a Második menyegzőn, amely Holnap lesz, az Örökkévalóság Napján, amely napon Jézus, az Isten Fia, eljön az Ég Felhőiben, fenséges ragyogásában, hogy megítéljen Eleveneket és Holtakat. 
  • Miután ennek órája bizonytalan, kérjük, legyenek készenlétben és virrasszanak. 
______________________________

[1] Jeanne Guérin, Teréz unokatestvére, 1890. okt. 1-én férjhezment dr. Francis La Néele-hez, aki jónevű fiatal orvos volt Lisieuxben; Terézt is kezelte betegsége utolsó napjaiban.