2010. július 21., szerda

„Séta a szobám körül”



A következő év drága Keresztanyám eltávozásának éve volt, Nagynéném megint meghívott, de ez alkalommal egyedül s én annyira nem leltem a helyemet, hogy két vagy három nap múlva beteg lettem s kényszerűségből visszavittek Lisieux-be; a betegségem, melyet aggasztóan súlyosnak gondoltak, nem volt egyéb, mint a Cserjés utáni nosztalgia, alighogy betettem oda a lábamat, visszatért az egészségem... És ettől a gyermektől készült elvenni a Jó Isten egyetlen támaszát, amely az élethez kötötte!...
Mihelyt megtudtam Mária döntését, elhatároztam, hogy a földkerekség semmiféle örömét nem fogom kívánni többé... Az intézetből való távozásom óta Pauline régi festő-szobájába fészkeltem be magam és saját ízlésem szerint rendeztem azt be. Valóságos bazár volt, áhítat és furcsaságok keveréke, virágoskert és madárház ... Tehát, a falon egy Krisztus nélküli nagy fekete fakereszt vált ki a háttérből, mellette néhány rajz, melyet szerettem; egy másik falon egy muszlinnal és rózsaszínű szalagokkal díszített lapos gyékénykosár, finom füvekkel és virágokkal; végül az utolsó falon egymagában trónolt Pauline portréja 10 éves korából: ez alatt a kép alatt volt egy asztalom, amelyen nagy kalitka állt, nagyszámú madarat zárva magába, melyeknek dallamos csicsergése majd szétrepesztette a látogatók fejét, nem úgy kis gazdaasszonyukét, aki gyöngéden szerette őket... Ott volt még a „kis fehér bútor”, melyet iskolakönyveim, füzeteim stb. töltöttek meg...ezen a bútoron volt egy Szűz Mária szobor, vázákkal, melyekben mindig élő virág állt, mécsesekkel; köröskörül pedig Szenteket ábrázoló, egész csomó apró szobor, kagyló-kosárkák, kartonpapír-dobozok stb.! Végül pedig a kertem az ablak előtt függött, cserepes virágokat gondoztam ott (a legritkábbakat, melyeket csak fellelhettem); volt még egy kis kertem a „múzeumom” belsejében is, oda tettem kiváltságos növényemet... Az ablak előtt állt az asztalom, zöld szőnyeggel borítottan, erre a szőnyegre, a középre egy homokórát tettem, egy kis Szent József szobrot, egy óratartót, virágkosarakat, egy tintatartót stb. ... Néhány billegő szék és Pauline elragadó baba-ágya egészítette ki bútorzatomat. Valóban, ez a szegény manzárd egy világ volt a számomra és mint Maistre, én is írhatnék könyvet egy ilyen címmel: „Séta a szobám körül”. Szerettem egyedül lenni ebben a szobában, órák hosszat tanultam vagy elmélkedtem a szép kilátás előtt, amely a szemem elé tárult... Ahogy megtudtam: Mária el fog menni, a szobám minden vonzóerejét elvesztette a számomra, egy pillanatra sem akartam otthagyni a drága testvért, aki hamarosan elrepül tőlünk... Mennyit kellett gyakorolnia miattam a türelem erényét!... Ahányszor csak elmentem a szobája ajtaja előtt, addig kopogtam, míg csak ki nem nyitotta s tiszta szívemből megcsókoltam, nekem tartalék-csókok kellettek arra az egész időre, amíg meg leszek fosztva tőlük.

Nincsenek megjegyzések: