Oldalak

2010. december 9., csütörtök

Gyakori Szentáldozás kegyelme

      Ilyen nagy kegyelmek nem maradhattak gyümölcsök nélkül s volt is bőven belőlük, az erény gyakorlása édes és természetes lett a számunkra; kezdetben az arcom gyakran elárulta a vívódásomat, de kicsinyenként eltűntek ezek a vonások és a lemondás könnyű lett a számomra még az első pillanatban is. Jézus ezt mondta: „Akinek van, annak adni fognak és bővelkedni fog”[1]. Egy kegyelem hűséges elfogadásáért újabbaknak egész özönét adta meg... s adta önmagát is, a Szentáldozásban gyakrabban, mint remélni mertem... Életszabályommá tettem, hogy annyiszor áldozom, ahányszor csak gyóntatóm megengedi, egyetlen alkalmat sem mulasztva el, de a szentáldozások számát rábízom és engedélyt soha nem kérek. Ebben az életszakaszomban még nem voltam oly merész, mint most, mert akkor másként tettem volna, bizonyos vagyok benne, hogy egy léleknek el kell mondania a gyóntatószékben, ha vonzást érez arra, hogy Istenét magához vegye; Ő nem azért száll le mindennap az Égből, hogy az arany cibóriumban maradjon, hanem azért, hogy egy másik Eget találjon magának, amely sokkal, de sokkal kedvesebb számára, mint az első volt: az Ő képére teremtett lelkünk Egét, az imádandó Szentháromság élő templomát!...


      Jézus, aki látta vágyamat s a szívem őszinteségét, megengedte, hogy május hónapjában gyóntatóm egy héten négyszeri Szentáldozást engedélyezzen, s ennek a szép hónapnak az elteltével egy ötödiket is jóváhagyott minden alkalomra, mikor ünnep van. Édes könnyek csordultak ki a szememből, mikor a gyóntatószékből kiléptem; úgy éreztem, hogy Maga Jézus az, aki nekem akarja adni magát, mert csak rövid időt töltöttem a gyóntatószékben, soha nem szóltam belső érzéseimről egyetlen szót sem, az út, amelyen haladtam, oly egyenes, oly tündöklő volt, hogy Jézus irányításán kívül másra nem volt szükségem... A lelki vezetőket hű tükrökhöz hasonlítottam, akik a lelkekbe vetítik Jézust és én azt mondtam, hogy számomra nem használ a jó Isten közvetítőt, hanem közvetlenül cselekszik!...

________________
[1]      Mt 13,12

Nincsenek megjegyzések: