2010. január 30., szombat

Legszomorúbb öt év

Életem nyugodt és boldog volt, az a szeretet, amellyel a Cserjésben körülvettek, úgyszólván megnövelt engem, de bizonyára elég nagy is voltam már ahhoz, hogy harcolni kezdjek és megismerjem az életet a maga nyomorúságaival...

Nyolc és fél éves voltam, mikor Léonie eljött az intézetből s helyette én mentem az Apátsági Iskolába. Sokszor hallottam emlegetni, hogy az internátusban eltöltött idő a legjobb és legédesebb az ember életében; számomra nem így volt, életem legszomorúbb 5 évét töltöttem ott, ha nem lett volna velem drága Céline-em, egyetlen hónapot sem tudtam volna egészségben ott tölteni... A szegény kicsi virág hozzá volt szokva ahhoz, hogy különleges, csak számára készített földbe eressze gyenge gyökereit, keserves is volt számára sokfajta, gyakran nem finom gyökerű virág között lenni s kényszerűségből közös földben találni az életadó nedvet!...

Oly jól tanított engem, drága Anyám, hogy intézetbe lépésemkor többet tudtam, mint a velem egykorú gyerekek, azért magasabb osztályba tettek, ahol minden tanuló idősebb volt, mint én; egyik közülük, egy 15-14 éves, csekély intelligenciája dacára is befolyása alatt tudta tartani a növendékeket, sőt még a tanárokat is. Látva, hogy ilyen fiatalon is csaknem mindig osztályelső vagyok, s minden kedvesnővér gyöngéden szeret, bizonyára erőt vett rajta az intézeti kislányoknál nagyon is megbocsátható irgység s ezerféle módon fizettetett velem apró sikereimért...

Félénk és érzékeny természetemmel nem tudtam védeni magam, beértem sírással és hallgatással, még önnek sem panaszolva, hogy mit szenvedek, de nem voltam eléggé erényes sem ahhoz, hogy az élet e nyomorúságai fölé emelkedjem és szegény kis szívem nagyon szenvedett... Szerencsémre, esténként mindig az atyai tűzhelynél lehettem, akkor azután kitárult a szívem, Királyom térdére pattantam, elmondva, hogy milyen osztályzatokat kaptam s az ő csókja elfeledtette minden bánatomat... Milyen örömmel hoztam hírül első (bibliai) fogalmazásom eredményét, a maximális pontszámból csak egyetlen hiányzott, az is azért, mert nem tudtam Mózes apjának a nevét... Így tehát az első lettem és szép ezüst kitüntetést hoztam haza. Jutalmul Papától négy sous-t kaptam, dobozba tettem, amelybe azután csaknem minden Csütörtökön új, csinos kis pénzdarab került, mindig ugyanakkora... (ehhez a dobozhoz nyúltam azután, ha nagy ünnepeken gyűjtéskor a magaméból akartam alamizsnát adni, akár hitterjesztés, akár valami hasonló jótékony mozgalom számára.) Pauline el volt ragadtatva kis tanítványának sikereitől, s hogy további jó tanulásra biztassa, szép karikával ajándékozta meg. Szegénykének valóban szüksége volt ilyen családi örömökre, ezek nélkül nagyon is nehezére esett volna az internátusi élet.

Nincsenek megjegyzések: