2009. december 21., hétfő

Vasárnap esték

Mit is mondjak a téli estékről, különösen a vasárnapiakról? Ó, milyen édes volt a dáma-játszma után Céline-nel együtt Papa térdére ülni... Énekelt az ő szép hangján, dallamai a lelket mély gondolatokkal töltötték el... vagy csendesen ringatva bennünket, örök igazságokról szóló verseket mondott... Azután felmentünk közös imára s egyedül a kis királynő volt Királya mellett, csak rá kellett néznie, ha tudni akarta: hogy imádkoznak a Szentek ... Végül születési sorrendben jóéjszakát kívántunk Papának, ő megcsókolt bennünket; a királynő természetesen utolsónak jött s a király, hogy megcsókolhassa, felkapta a könyökénél fogva, ő pedig harsányan kiáltotta: „Jó estét, Papa, jó éjszakát, aludj jól”, minden este ugyanez ismétlődött... Azután kismamám vett karjába és Céline ágyába vitt, ekkor ezt mondtam: „Pauline, jó gyerek voltam máma? ... Fognak repkedni kisangyalok körülöttem?” A felelet mindig igen volt, ellenkező esetben átsírtam volna az éjszakát... Megcsókolt, ő is, drága keresztmamám is, azután újra lement Pauline s a szegény kis Teréz egyedül maradt a sötétben; hiába képzelte el, hogy kisangyalok repkednek körülötte, hamarosan hatalmába kerítette a félelem; megijedt a sötéttől, mert ágyából nem látta már a szelíden fénylő csillagokat...

Igazi kegyelemnek tartom, drága Anyám, hogy rászoktatott: legyek úrrá a félelmemen; néha, este, egyedül küldött be valamiért egy távoli szobába; ha nem irányítottak volna ily jól, nagyon félénk maradtam volna, ezzel szemben most valóban nem tudnak egykönnyen megijeszteni... Néha megkérdem magamtól: hogy is tudott engem ennyi szeretettel és gyöngédséggel nevelni anélkül, hogy elkényeztetett volna, mert való igaz, hogy nem nézett el egyetlen hibát sem, soha nem tett szemrehányást ok nélkül, de soha nem vont vissza olyat, amit egyszer már elhatározott; oly jól tudtam ezt, hogy tilalma ellenére egyetlen lépést sem tudtam, de nem is akartam tenni. Papának is alkalmazkodnia kellett az ön akaratához; Pauline beleegyezése nélkül nem mentem sétálni s mikor Papa hívott, ezt feleltem: „Pauline nem akarja”, erre ő az én közbenjárásomat kérte, Pauline néha a kedvéért igent mondott, de a kis Teréz jól látta az arcán, hogy nem szívesen, sírva fakadt s vigasztalhatatlan volt, mindaddig, míg Pauline úgy nem mondott igent, hogy jószívvel csókolta meg őt!

Nincsenek megjegyzések: