2009. december 7., hétfő

Toporzékoltam...

Nagyon szerettem a Jó Istent és gyakran adtam neki a szívemet azzal a kis imával, melyre mama tanított, azonban a szép Május egyik napján, vagy méginkább: estéjén egy olyan hibát követtem el, melyet érdemes megemlítenem; komoly okot adott arra, hogy megalázkodjam s úgy hiszem, tökéletes is volt a bánatom. - Miután túl kicsi voltam ahhoz, hogy májusi litániára menjek, Victoire-ral[1] maradtam, vele végeztem el májusi ájtatosságomat az én kis Mária-oltárom előtt, melyet a magam módján díszítettem fel; minden olyan pici volt: gyertyatartók, virágvázák, melyeket két viasz-gyufaszál tökéletesen megvilágított; néha Victoire meglepett két kis pincegyertya-véggel, de ez ritkaság volt. Egyik estén, mikor minden készen állott ahhoz, hogy imádkozhassunk, így szóltam: „Victoire, legyen szíves, kezdje el az „Emlékezzél meg”-et, gyújtom a gyertyát”. Ügy tett, mintha elkezdte volna, de nem mondott semmit s nevetve nézett rám; én, látva, hogy értékes viaszgyufáim rohamosan égnek, rimánkodtam, hogy mondja már az imát, ő azonban csak hallgatott. Ekkor azután felkeltem s elkezdtem rá kiabálni, hogy gonosz és szokott szelídségemből kivetkőzve, teljes erőmből toporzékoltam ... Szegény Victoire-nak elment a kedve a nevetéstől, csodálkozva nézett rám s megmutatta a pincegyertyát, amit hozott nekem... a harag könnyei után az őszinte meg bánás könnyeit hullattam, azzal a szilárd elhatározással, hogy soha többé!...

_________________________

[1] Victoire Pasquier, Martinék háztartási alkalmazottja Lisieux-ben.

Nincsenek megjegyzések: