2011. március 4., péntek

A gyermekek is megtanulják az erények tudományát

      Mielőtt elhagytam volna a világot, a Jó Isten megadta azt az örömöt, hogy közelről figyelhettem meg gyermeklelkeket; szomorú körülmények juttattak ehhez a boldogsághoz, melyben, miután a legkisebb voltam a családban, idáig nem részesülhettem: Egy szegény asszony, a szolgálóleányunk rokona, élete virágjában halt meg, három apró gyermeket hagyva hátra; betegsége alatt magunkhoz vettük a két kisleányt, akik közül az idősebbik még 6 éves sem volt, én naphosszat velük foglalkoztam és nagy öröm volt látnom, hogy milyen gyermeki bizalommal hittek mindabban, amit mondtam nekik. Kell, hogy a szent Keresztség a lelkekben a teológiai erények mélységes csíráját vesse el, mert már a gyermekkortól kezdve mutatkoznak azok s hogy az eljövendő javak reménye már elegendő legyen az áldozatok elfogadtatásához. Mikor azt akartam, hogy az én két kislányom békességben legyen egymással, ahelyett, hogy játékot és bonbont ígértem volna annak, aki enged a testvérének, arról az örök jutalomról beszéltem nekik, amit a kicsi Jézus ad majd az Égben a jó gyermekeknek; az idősebbik, akinek az értelme már bontakozott, örömtől csillogó szemmel nézett rám, ezer kedves kérdést tett fel a kis Jézusról, az ő szép Mennyországáról, lelkesen ígérte, hogy mindig ő fog engedni a húgának, azt mondta, soha életében nem fogja elfelejteni, amit a „nagy kisasszony” mondott, mert így hívott...
      Közelről látva ezeket az ártatlan lelkeket, megértettem, hogy micsoda szerencsétlenség lenne rosszul formálni őket ilyen zsenge korban, mikor lágy viaszhoz hasonlítanak, melyre rá lehet nyomni az erények bélyegét, de rá a bűnét is ... megértettem azt, amit Jézus az Evangéliumban mond: „Jobb, ha valakit inkább a tengerbe vetnek, mintsem, hogy megbotránkoztasson egyetlen egyet is e kicsinyek közül”. Ó, mennyi lélek jutna életszentségre, ha jól vezetnék őket! ...
      Tudom, hogy a Jó Istennek nincs senkire szüksége ahhoz, hogy művét megalkossa, de mint ahogy megengedi az ügyes kertésznek, hogy ritka és kényes növényeket neveljen, mint ahogy megadja neki az ehhez szükséges tudományt, fenntartva a Maga részére a megtermékenyítés gondját, úgy akarja Jézus, hogy segítsünk neki az ő Isteni munkájában, mikor a lelkeket műveli.
      Mi történne, ha az ügyetlen kertész rosszul oltaná be kis cserjéit? ha nem tudná felismerni a természetüket és rózsákat akarna fakasztani egy barackfán? ... Megölné a fát, amely pedig jó volt és képes lett volna gyümölcsöket hozni.
      Így kell felismerni tudni a gyermek kiskorától kezdve azt, amit a Jó Isten kér a lelkek számára és segíteni az ő kegyelmének a működését anélkül, hogy valaha is elébe vágnánk, vagy lassítanánk azt.
      Mint ahogy a kis madarak úgy tanulnak énekelni, hogy szüleiket hallgatják, úgy a gyermekek is megtanulják az erények tudományát, az Isteni Szeretet fenséges énekét azok mellett a lelkek mellett, akiknek feladatuk, hogy életre neveljék őket. Emlékszem, hogy a madaraim közt volt egy zöldhátú kanári, amely elragadóan énekelt s volt egy kis kenderice is, amelyet elhalmoztam „anyai” gondoskodásommal, örökbe fogadva őt, mielőtt még a szabadság boldogságát élvezhette volna. Ennek a kis rabnak nem voltak szülei, akiktől énekelni tanulhatott volna, de kanári-társa reggeltől estig tartó vidám trillázását hallva, utánozni akarta őt... Nehéz vállalkozás volt ez egy kenderice számára, halk hangja is nehezen illeszkedett zenemesterének csengő hangjához. Bájosak voltak a szegény kicsike erőfeszítései, melyeket végül is siker koronázott, mert éneke, jóllehet mindig sokkal halkabb volt, ugyanolyan lett, mint a kanárié.
      Ó, drága Anyám, ön tanított engem énekelni... az ön hangja bűvölt el engem gyermekkorom óta és most, örömömre, ezt mondják: hasonlítok önhöz!!! Tudom, hogy mennyire messze vagyok még tőle, de remélem, hogy gyengeségem dacára is örökké ugyanazt a himnuszt visszhangozhatom, amelyet ön énekel!

Nincsenek megjegyzések: