Fehér Liliom

(Céline és Teréz sárga liliomnak nevezték maguk között a házasságot, fehér liliomnak pedig a szűzi, szerzetesi állapotot. 1888 április 9-én megkérték Céline kezét, ami elbizonytalanította szerzetesi hivatását illetően, de továbbra is édesapjával marad. Martin úr zavarodott állapotában június 23-án eltűnik otthonról, Le Havre-ban találják meg Guérin úrral, négy nappal később. Teréznek Céline rendszeresen beszámol, Teréz válaszában a liliomokhoz hasonlítja a tisztaságot.)

1888.július23.
J.M.J.T.

Egyedül Jézus †
Drága Nővérem,

A te Thérése-ed egészen megértette lelkedet, többet is kiolvasott belőle, mint amit leírtál. Megértettem a vasárnapi szomorúságot, éreztem mindent... Ahogy olvastam, úgy tűnt föl előttem, hogy egyazon lélek éltet bennünket. A te lelked s az enyém annyira hasonló, van valami nagyon érezhető kapocs közöttük. Mindig együtt voltunk; örömök, fájdalmak, minden közös volt. Ó, érzem, hogy a Kármelben is folytatódik ez, sohasem választanak el bennünket. Tudod, csak a sárga liliom növelhette volna egy kissé a távolságot köztünk, most már mondhatom ezt, mert biztos vagyok benne, hogy a fehér Liliom lesz az osztályrészed, mivel Őt választottad, de Ő előbb választott téged... Ugye, érted a liliomokat...

Többször elgondolkodtam azon, vajon miért engem hívott előbb Jézus; most megértettem... Tudod, a te lelked halhatatlan liliom, Jézus tehet vele bármit, amit akar, nem számít, hogy az egyik helyen vagy a másikon, mindenképpen halhatatlan; a vihar sem szennyezheti be illatos fehér kelyhét a porzók sárga porával. Jézus alkotta ilyennek, szabad elhatározásából, és senkinek nincs joga kérdőre vonni őt, hogy miért adja kegyelmeit az egyik léleknek, s nem a másiknak. E mellé a Liliom mellé Jézus egy másikat is ültetett hűséges társul. Együtt nőttek, de az egyik halhatatlan volt, a másik nem. Jézusnak el kellett vinnie liliomát, még mielőtt kinyílt volna, hogy mindkettő az övé legyen... Az egyik gyönge volt, a másik erős, Jézus elvitte a gyöngét, a másikat viszont ott hagyta, hogy még egy árnyalatnyit szépüljön... Jézus azt kívánja, hogy két lilioma MINDENT neki adjon, semmit sem akar meghagyni nekik fehér ruhájukon kívül. MINDENT, a halhatatlan liliom, ugye, megérti húgát?...

Az élet gyakran nyomasztó, keserű... mégis milyen édes! Igen, az élet gyötrelmes, nehezen fogunk neki egy-egy fáradságos napnak – a gyönge bimbó éppúgy tudja ezt, mint a szép liliom. Ha legalább éreznénk Jézust! Ó, mindent szívesen megtennénk érte. De nem, mintha ezer mérföldre volna, egyedül maradunk magunkkal, ó, de unalmas társaság Jézus híján! De hát mit tesz közben ez az édes barát, nem látja gyötrődésünket, a ránk nehezedő súlyt? Hol van, miért nem vigasztal meg, hiszen ő az egyetlen barátunk? Nincs messze, egészen közel van, ránk néz, koldulja szomorúságunkat, vergődésünket, szüksége van rá a lelkek, a lelkünk megmentéséhez. Csodálatos jutalmat készít nekünk, nagy tervei vannak velünk! De hogyan mondhatja: „most rajtam a sor”, ha mi nem tettük meg a magunkét, nem adtunk neki semmit? Nehezére esik, hogy a szomorúság kelyhéből itasson minket, de csak így készíthet fel, hogy „úgy ismerjük, amint Ő magát ismeri, és magunk is Istenekké váljunk” (1Kor 13,12) Ó, milyen nagyszerű sors, milyen hatalmas a lelkünk!...

Emelkedjünk fölül azon, ami mulandó, maradjunk távol a földtől, odafent tiszta a levegő. Jézus rejtőzködik, de sejtjük, hogy itt van. Amikor könnyeket hullatunk, az övéit letöröljük, a Szent Szűz pedig mosolyog. Szegény Édesanyánk, sok fájdalmat okoztunk neki, illő, hogy vigasztaljuk egy kicsit azzal, hogy vele együtt sírunk és szenvedünk...

Ma reggel azt a részt olvastam az Evangéliumból, ahol ez áll: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot” (Mt 10,34). Nincs más hátra: harcolnunk kell; amikor nincs hozzá erőnk, akkor harcol Jézus helyettünk... Tegyük együtt a fejszét a fa gyökerére (Lk3,9)...

Szegény irka-firka ez Thérése-től, micsoda levél, milyen összevisszaság... Ó, ha el tudtam volna mondani mindazt, ami a fejemben jár, sok olvasnivalója lenne Céline-nek...

Jó hozzánk Jézus, hogy olyan anyát adott nekünk, amilyen a mostani. Mekkora kincs, nővérkém! Ha láttad volna ma reggel hat órakor, ahogy leveledet hozta nekem, meghatódtam tőle...

Jézus MINDENT, MINDENT, MINDENT kér tőled, annyit, amennyit a legnagyobb szentektől kérhet.

Szegény húgod,

Thérése de l'Enfant Jésus

m.k.j.