Én az egészet választom!

Egyszer Léonie, úgy gondolva, hogy nagy ő már a babázáshoz, odahozott nekünk egy kosarat, amely tele volt babaruhával, ruhának való szép anyagdarabokkal, a tetején feküdt a babája. - „Nesztek, testvérkéim, mondta, válasszatok, ezt mind nektek adom. Céline nyújtotta a kezét s elvett egy kedvére való kis csomag pántlikát. Pillanatnyi gondolkodás után én is nyújtottam a kezem s ezt mondva: - „Én az egészet választom!”, teketória nélkül hatalmamba kerítettem a kosarat; a jelenlévők nagyon igazságosnak találták a dolgot s Céline-nek sem jutott eszébe, hogy panaszkodjék, (neki egyébként elég sok játéka volt, a keresztapja elhalmozta ajándékokkal és Louise is megtalálta a módját, hogy mindennel ellássa, amit csak kívánt).
Gyermekkoromnak ez a kis mozzanata egybefoglalja egész életemet; később, mikor már elém rajzolódott a tökéletesség eszménye, megértettem, hogy szentté lennünk nagyon sok szenvedéssel jár, keresnünk kell mindig a legtökéletesebbet, önmagunkat pedig el kell felejtenünk; megértettem, hogy a tökéletesedésnek sok lépcsőfoka van s hogy minden lélek szabadon feleli a mi Urunk közeledésére, hogy keveset vagy sokat tesz-e érte, egyszóval: választ az Általa megkívánt áldozatok között. S akkor, mint kisgyermekkoromban, így kiáltottam fel: „Istenem, „az egészet választom”. Nem akarok félig-szent lenni, nem ijesztő számomra szenvedni érted, csak egyetlen dologtól félek, attól, hogy megtartsam magamnak akaratomat, vedd tőlem, mert „Egészében választom” azt, amit Te akarsz!...