Olyan természettel, mint amilyen az enyém

Olyan természettel, mint amilyen az enyém is, nagyon elromlottam s talán el is kallódtam volna, ha erkölcstelen szülők nevelnek, vagy akár csak Louise[1] is úgy kényeztet, mint Céline-t... De Jézus vigyázott kis jegyesére, úgy akarta, hogy minden a javára váljék, még hibái is, amelyek, miután idejében nyesegették őket, arra szolgáltak, hogy gyarapítsák a tökéletesedésben ...Miután volt önszeretetem és szerettem a jót is, mihelyt komolyan kezdtem gondolkozni (s ezt már egész kiskoromban megtettem) elég volt, hogy valamire azt mondják nekem, hogy nem jó s elment a kedvem attól, hogy ezt kétszer mondassam magamnak... Örömmel látom Mama leveleiből, hogy mikor nagyobb lettem, már több öröme telt bennem. Miután csupa jó példát láttam magam körül, természetesen követni akartam azokat. 1876-ban ezt írta: „Meg Teréz is próbálkozik néha „gyakorlatokkal.”[2] Édes egy gyermek, szemfüles, nagyon élénk, de a szíve érzékeny. Céline-nel nagyon szeretik egymást, ők elegek egymásnak, elszórakoznak ketten; amint megebédelnek, Céline veszi a kis kakasát, egyetlen fogással elkapja Teréz tyúkját, nekem nem sikerülne, de ő annyira eleven, hogy az első ugrásra megvan neki. Végül azután mind a ketten ott ülhetnek állataikkal a kandalló sarkánál és jó sokáig elszórakoznak így. (A kis Rose hozta nekem ajándékba a tyúkot és a kakast, a kakast Céline-nek adtam.) A minap Céline mellém feküdt, Teréz pedig Céline ágyába; rimánkodott Lujzának, hogy vigye le és öltöztesse fel. Lujza felmegy érte s üresen találja az ágyát. Teréz figyelte Céline-t s vele együtt jött le. Lujza ezt mondja neki: „Hát te nem jössz öltözködni?” - „Ó, nem, édes Lujzám, mi olyanok vagyunk, mint a két tyúkocska, nem tudunk elválni egymástól!” Erre mind a ketten átölelték és megcsókolták egymást... Este azután Lujza, Céline és Léonie elment a katolikus körbe s otthon hagyta szegény Terézt, aki megértve, hogy túl kicsi ahhoz, hogy ő is elmenjen, ezt mondta: „Ha legalább Céline ágyába akarnának lefektetni!...” De nem, nem akarták... nem szólt semmit, s egyedül maradt kis lámpájával, egy negyedóra múlva már mélyen aludt...”

Mama ezt írja egy más alkalommal: „Céline és Teréz elválaszthatatlanok, jobban már nem szeretheti két gyerek egymást; ha Mária Céline-ért jön, hogy órát adjon neki, szegény Teréz csupa könny. Jaj, mi lesz vele, elmegy a kis pajtása!... Mária megsajnálja, magával viszi őt is és a szegény kicsike két-három óra hosszat is ott ül egy széken; felfűzni való gyöngyöt adunk neki, vagy vászondarabot, hogy varrjon, moccanni sem mer és gyakran sóhajt hatalmasakat. Ha a tűjéből kifűződik a cérna, megpróbálja újra befűzni, érdekes, mikor azzal sem boldogul, de Máriát sem meri zavarni; hamarosan két kövér könnycsepp gördül le az arcán... Mária gyorsan megcsókolja, befűzi a tűt és a szegény kicsi angyal könnyein keresztül is mosolyog...”

_________________________________

[1] Martinék háztartási alkalmazottja.
[2] Kisebb önmegtagadások.