Minden a földön csak mosolygott rám

Ó, Anyám! Mennyire boldog voltam ebben az időben! Kezdtem már örülni az életnek, az erénynek vonzóereje volt a számomra, s azt hiszem, ugyanolyan beállítottságú voltam, mint most, mert ura voltam már tetteimnek. - Ó, milyen gyorsan eltűntek pici gyermekkorom napsugaras évei, de milyen édes nyomot hagytak a lelkemben! Boldogan emlékszem vissza azokra a napokra, mikor papa elvitt bennünket a pavillonba,[1] a legapróbb részletek is szívembe vésődtek...

A Vasárnapi sétákra pláne emlékszem, ilyenkor Mama mindig velünk jött... Még élnek bennem a mély költői benyomások, amelyek a búzavirágokkal és mezei virágokkal teleszórt búzamezők láttára születtek meg a lelkemben. Már szerettem a távolt...A tér és a gigászi fenyők, melyeknek ágai a földet verdesték, ugyanolyan benyomást hagytak a szívemben, mint amilyent ma is érzek a szabad természet láttán... Az ilyen hosszú séták alatt gyakran találkoztunk szegényekkel s mindig a kicsi Teréz tiszte volt, hogy odavigye nekik az alamizsnát, ez nagyon boldoggá tette őt; de gyakran esett meg az is, hogy Papa úgy találta: hosszú az út az ő kis királynője számára s hamarabb hazavitte, mint a többit (ez nagyon nem tetszett neki). Ekkor Céline, hogy megvigasztalja, tele szedte szép kis kosarát margarétával, s otthon neki adta, sajnos azonban, nagymama[2] úgy gondolta, hogy sok ez az ő kis unokájának, el is vitte tetemes részét a szent Szűz elé... Ez már nem tetszett a kicsi Teréznek, de vigyázott arra, hogy egy szót se szóljon; elsajátította már azt a jó szokást, hogy soha ne panaszkodjék, még akkor sem, ha elveszik azt, ami az övé, vagy ha igazságtalanul okolják valamiért. Jobban szeretett hallgatni, és nem mentegetőzni; nem volt ez érdeme, csupán természetes erénye... Milyen kár, hogy ez a jó adottság elenyészett!...

Ó, igazán, minden a földön csak mosolygott rám: mindig csak virágra léptem és szerencsés természetem is kellemessé tette az életemet, új korszak vette azonban kezdetét a lelkem számára, tűzpróbán kellett átmennem s gyermekkoromtól fogva szenvednem azért, hogy korábban lehessek Jézusnak-adott. Mint ahogyan a tavasz virágai hó alatt kezdenek csírázni és a Nap első sugaraira nyílnak ki, így annak az apró virágnak is, melynek az emlékeit írom le, át kellett élnie a megpróbáltatások telét...

_________________________

[1] A „pavillon” kis ingatlan volt, melyet Louis Martin még házassága előtt szerzett a rue des Lavoirs-ban (ma rue du Pavillon Sainte-Thérese).
[2] Louis Martin édesanyja vasárnap esténként szokta meglátogatni őket.