A pohár és a gyűszű

      Mikor a kis Teréz beteg volt, ami minden télen megesett vele, ki nem lehet mondani, hogy milyen anyai gyöngédséggel gondozták. Pauline saját ágyába fektette (páratlan kegy) s azután adott neki mindent, amit csak megkívánt. Egyszer Pauline az ő szép kis zsebkését húzta elő a hengerpárna alól s kislányának adva, leírhatatlan elragadtatásba hozta őt: - „Ó, Pauline, kiáltott, hát akkor te nagyon szeretsz engem, ha miattam megfosztod magad szép kis késedtől, amin pedig gyöngyházcsillag is van? . . . De ha ennyire szeretsz, fel tudnád-e áldozni az órádat is, ha ezzel haláltól menthetnél meg? ... - „Nemcsak azért adnám oda az órámat, hogy haláltól mentselek meg, hanem azért is rögtön meghoznám ezt az áldozatot, hogy mielőbb meggyógyulj.” Pauline szavait hallva, akkora volt csodálkozásom és hálám, hogy az kifejezhetetlen... Nyaranta néha gyomorfájásom volt. Pauline ekkor is gyöngéden gondozott; hogy mulattasson, - s ez volt a legjobb orvosság - taligán tolt körül a kertben, s azután, kiszállítva engem, a helyemre szép kis tő margarétát tett, vigyázva sétáltatta azt, egészen a kis kertemig, hogy nagy pompával foglalja el ott a helyét...

      Pauline volt legbensőbb bizalmasom, ő oszlatta el a kétségeimet. . . Egyszer azon csodálkoztam, hogy a jó Isten az Égben nem részesíti egyenlő dicsőségben minden választottját s attól féltem, hogy mindnyájan nem boldogok. Pauline akkor előhozatta velem Papa nagy poharát, az én icipici gyűszűm mellé tetette, megtöltette őket vízzel s azután azt kérdezte, hogy melyik van jobban tele. Mondtam, hogy az egyik éppen úgy tele van, mint a másik s hogy lehetetlenség több vizet beléjük tölteni, mint amennyi fér. Így értette meg velem az én drága Anyám, hogy az Égben a Jó Isten minden választottjának annyi dicsőséget fog adni, amennyinek az hordozója lenni tud s hogy nincs irigyelnivalója a legutolsónak a legelsőtől. Így tette számomra hozzáférhetővé a legfenségesebb titkot, értett hozzá, Anyám, hogy megadja a lelkem számára szükséges táplálékot.