Már csak az utolsó két gyermek maradt meg...

      Egy hónappal (Mária) a Kármelbe való belépése előtt Papa elvitt bennünket Alenconba, de ez az utazás távolról sem hasonlított az előzőhöz, számomra csupa szomorúság és keserűség volt. El sem mondhatom, mennyi könnyet hullattam Mama sírjára, mivel otthon felejtettem azt a csokor búzavirágot, amelyet neki szedtem. Valóban bajt csináltam magamnak mindenből! Most éppen fordítva van, mert a Jó Isten megadja számomra azt a kegyelmet, hogy semmiféle múló dolog nem tud leverni. Ha visszaemlékszem az elmúlt időkre, elönti a lelkemet a hála, látva, hogyan kedvezett nekem az Ég: olyan változás ment végbe bennem, hogy nem lehet rám ismerni... Az igaz, hogy vágyódtam egy olyan kegyelem után, hogy „egészen ura legyek tetteimnek, hogy parancsolója legyek s ne rabszolgája”. Ezek a Krisztus Követéséből vett szavak mélyen megindítottak, de úgyszólván meg kellett vásárolnom vágyaimmal ezt a felbecsülhetetlen kegyelmet; még csak gyermek voltam, akinek szemmel láthatóan nem volt külön akarata, ezért mondták többen Alenconban, hogy gyenge egyéniség vagyok... Ennek az utazásnak az alkalmával tett Léonie kísérletet a klarisszáknál[1]; bántott különös belépése, mert nagyon szerettem s nem tudtam megcsókolni távozása előtt.

      Soha el nem felejtem, hogy szegény kis Apám milyen jóságos volt s milyen zavarban volt, mikor tudtomra adta, hogy Léonie már a klarisszák ruháját viseli... Mi is, ő is nagyon furcsának találtuk ezt; de látva, hogy Mária mennyire elégedetlen, nem akart szólni semmit. Elvitt minket a zárdába s ott úgy összeszorult a szívem, mint soha máskor, mikor kolostort pillantottam meg, éppen az ellenkező hatást tette rám, mint a Kármel, ahol mindentől csak megkönnyebbült a lelkem... Akkor sem voltam jobban elragadtatva, mikor a szerzetesnőket megláttam, semmi sem csábított, hogy köztük maradjak, de Léonie, szegényke, nagyon helyes volt új öltözetében, azt mondta, jól nézzük meg a szemét, mert nem láthatjuk többé (a klarisszáknak csak lesütött szemmel szabad mutatkozniuk), a jó Isten azonban megelégedett két hónapi áldozattal és Léonie visszajött, hogy megmutassa nekünk kék szemét, melyet gyakran áztatott a könny... Alenconból eljőve, úgy hittem, hogy a klarisszáknál marad, nehéz szívvel is jöttem el a félhold szomorú utcájából. Már csak hárman voltunk s a mi drága kis Máriánknak is rövidesen el kellett hagynia bennünket... Október 15-e volt az elválás napja! A Cserjés vidám és népes családjából már csak az utolsó két gyermek maradt meg... Kirepültek a galambok az apai fészekből s az otthon maradottak szerettek volna utánuk repülni, de szárnyaik túlságosan gyengék voltak még ahhoz, hogy felfelé ívelhessenek ...

_____________________________

[1] l886. okt. 7-én Léonie édesapjával kettesben tett látogatást a klarisszáknál, akiket gyermekkora óta ismert. Olyan vágy öntötte el a szerzetesi élet után, hogy az apácák ott tartották. A szabályzat szigorúságát azonban nem bírta elviselni, ugyanez év dec. 1-én hazament.